Pályaválasztási Meetup szakmai gyakornokainkkal | Precognox

Pályaválasztási Meetup szakmai gyakornokainkkal

 

Az első alkalommal megrendezésre került Precognox Pályaválasztási Meetuppal a mostani 16-18 éves generációnak kívántunk segíteni azzal, hogy olyan információkhoz juthassanak , amelyek megkönnyíthetik a későbbi szakmaválasztást. Az előadás előtt egy kis tárlatvezetés során betekintést kaphattak cégünk életébe, hol és hogyan dolgozunk, milyen vállalati kultúra mellett. Ezek után a DigiSulisok is bemutatkozhattak a középiskolásoknak.

 

 

Ezt követte a nagyon gyakorlatias, játékos és sokszor vicces előadás a szakmai gyakornokainktól, akiktől első kézből naprakész információkat kaphatott mindenki az egyetemi életről, a szakmáról, a nyári gyakorlatról és a felsőoktatásban tanulók mindennapjairól. Az előadás során elhangzott kérdésekre legjobban válaszoló 3 résztvevő pedig ajándékot is kapott, melyeket a Leonardo Computer segített beszerezni.

Jó volt látni, hogy nem csak a játékban volt mindenki aktív, hanem az előadás közben és után is sokat kérdeztek a középiskolások, de még a felnőttek is. A pizzázás pedig a szokásos jó hangulatú beszélgetéssel zárta le a rendezvényt.

 

Ezúton is köszönjük a szakmai gyakornokoknak az előadást, a tanároknak a szervezésben, a diákoknak pedig az eseményen való részvételt!