Egy harcedzett mesterséges intelligencia

A technológia, amely meghiúsította a robbantásos bűncselekményt

 

Bizonyára mára már kevesen emlékeznek arra, hogy több, mint tíz évvel ezelőtt – 2006 augusztusában – terroristák próbáltak meg közel tíz repülőgépet felrobbantani, melyek éppen az Atlanti-óceán felett szelték volna át a levegőt.

Akkoriban a magyar sajtó is sokat foglalkozott a témával-  cikk ITT és ITT található. Azonban az ügy megoldásának igazi háttere a nemzetközi sajtó tudósításai – cikk ITT és ITT olvasható –  nem volt ismert. A terrorcselekmény megakadályozásában kulcsszerepet játszott egy körültekintően megalkotott mesterséges intelligencia.

Már a gépek felszállása előtt terrorista csoportok közötti gyanús kommunikációt fedeztek fel a brit és amerikai nyomozó csapatok, melyek több gép folyékony bombával történő felrobbantásának tervére utaltak. Ez a szörnyű forgatókönyv – mely később a „folyékony robbanószer terv” néven lett ismert – volt az oka annak, hogy a légitársaságok hamarosan 100 ml-ben korlátozták a repülőgépekre felvihető dobozos italok (folyadékok) mennyiségét.

 

A megoldás háttere

Az a különleges mesterséges intelligencia (AI), mely figyelmeztette a hatóságokat, egy a Basis Technology által készített NLP-n (számítógépes nyelvfeldolgozáson) alapuló alkalmazás. A rendszer csak az egyike a Basis Technology által – 20 évi, a világ nyomozói szerveivel történő együttműködése alatt – alkotott szoftvereknek. Ezen alkalmazások nemcsak kimagasló jelentőségűek, de számtalan esetben emberi életeket megmentő módon tudnak információt kinyerni szinte kifürkészhetetlenül nagy és többnyelvű adathalmazokból (szövegekből).

Míg az ilyen és ehhez hasonló események általában rejtve maradnak az ügyek titkosítása miatt, addig a folyékony robbanószerek felhasználásával elkövetendő terv – a Basis Technology jóvoltából – nyilvánosságra kerülhetett.

A cég büszke a nemzetbiztonsági szolgálati és védelmi hivatali kapcsolataira, illetve arra, hogy az említett szervezetek bizalommal fordulnak a Basis Technology mesterséges intelligencián alapuló alkalmazásai felé. Ez a hosszú és gyümölcsöző kapcsolat hozzájárult ahhoz, hogy egy olyan területen kerüljön megalkotásra egy mesterséges intelligencia, ahol a legjobban számít: az emberi életek megmentése.

A jó hír az, hogy ma már ezek a technológiák a Precognox, mint rendszerintegrátor hozzájárulása révén hazánkban is elérhetőek és magyar nyelven is támogatottak. A Precognox szöveganalitikai megoldásait a TAS (Text Analytics System) foglalja össze.

 

Források:

Az angol nyelvű eredeti cikk

 

Fotó:

Pixabay