Átvették megérdemelt nyereményeiket a somogyi programozó diákok

A 2020. április 7-én meghirdetett Somogy megyei programozási versenyre közel 80 diák nevezett. Összesen 18 induló ért el nyereményt érő helyezést. A megmérettetésnek köszönhetően még augusztusban pedig 9 tanintézmény is hozzá fog jutni programozást segítő eszközökhöz.

A 2020.07.27-i díjátadóra a diákokon kívül szülők, tanárok, támogatók és a helyi média képviselői is eljöttek új irodánkba, az Informatikai és Innovációs Központba. A díjakon felül mindenkit meg is vendégeltünk egy kis pizzával és tortával.

A remek hangulatú eseményen, a díjátadás utáni kötetlen beszélgetésen számos kérdést kaptunk a diákoktól és a szülőktől is a szakmáról, a jövőről és a lehetőségekről.

Bízunk benne, hogy mindenki élvezte a versenyt és sikerült örömet szerezni a diákoknak is!

Köszönjük a sok segítséget és támogatást, melyet a felajánlóktól és a helyi sajtótól kaptunk!

Támogatók:

Természetesen elsősorban a nevező diákokat és tanáraikat illeti a dicséret, hogy az elmúlt hónapok nehézségei dacára is aktívan részt vettek a versenyen.

Azok a díjazottak is természetesen megkapják nyereményüket, akik nem tudtak eljönni a díjátadóra. A nyereményátvétellel kapcsolatban érdeklődni lehet a programozasverseny@precognox.com email címen.

GoodFirms Badge

Ha tetszett a cikk kérjük ossza meg másokkal!