Átadtuk az Év Informatika Tanára díjat

, Precognox

Idén is átadtuk az Év Informatika Tanára Kaposváron Díjat. A tanárok egy online kérdéssor kitöltésével pályázhattak. A kérdések az informatika tanítással kapcsolatosak voltak: részt vettek-e a Kódhéten, a Kódolás Óráján, egyéb informatikai eseményen, tart-e szakkört vagy foglalkozást, és ha igen, akkor milyen témában. Kérdeztük, hogy a diákjaik jelentkeztek-e versenyekre, és ha igen, milyen eredményt sikerült elérniük. Rákérdeztünk arra is, hogy részt vett-e a tanévben szakmai továbbképzésen, konferencián, online kurzusokon, vagy angol tanfolyamon. Lehetőség volt részletesen beszámolni az egyéb tevékenységekről is, amik informatikával kapcsolatosak. Május végén június 5-ig, egy hétig indítottunk egy internetes népszerűségi szavazást, ahol a diákok és a tanártársak szavazhattak a pályázóinkra. Bizonyos kérdéseknél súlyoztuk a válaszokat, pl a Kódolás órájánál, és a Kódhéten való részvételnél. A maximális elérhető pontszám 200 volt. Pályázni április 24-től június 5-ig lehetett. A pályázatok összesítésére és kiértékelésére 2017 júniusban került sor.

, Precognox
fotók: Róth-Balázsi Hunor – KaposvarMost

Eredmények:
Az első három helyezett:

  • Teveli Róbert  /Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola/
  • Lakosné Makár Erika /Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium/
  • Dr. Honfi Vid Sebestyén /Táncsics Mihály Gimnázium/
  • Különdíj nyertese: Kovács Ágnes /Táncsics Mihály Gimnázium/

Az Év Informatika Tanára Kaposváron Díj nyertese: Teveli Róbert

Díjak:

  • Az első három helyezett kap egy-egy az informatika oktatásban nagyon jól használható Lego robotot vagy más általa kért programozás oktatásban hasznos eszközt 150 ezer forint értékben
  • A nyertes megkapja ’Az Év Informatika Tanára Kaposváron’ címet, amely bruttó 150.000 forint összegű pénzjutalommal is jár.
  • Különdíjat adunk a legfiatalabb pályázó informatika tanárnak, mert ebben a szakmában is fontos lenne, hogy a fiatalok a pályán maradjanak.
  • A díjátadó után minden nyertesünk vendégünk egy finom ebédre az Erzsébet Sörház jóvoltából

A díjat támogatták:
Bázis Informatika Kft., Elcom Kft., Infocentrum Bt., Erzsébet Sörház, Kaposvár Városfejlesztési Kft., Különleges Mézek (Kovács András E.V.), Magyar-Ász Könyvelőiroda, Majuko Soft Kft., Quick IT Services Kft., Posseidon Panzió, Precognox Kft., Somogy Home Ingatlan Iroda, Vatner Kft., Web 200 Kft.

Sajtóban megjelent:

Sonline: Teveli Róbert nyerte el az év informatika tanára díjat